Emmanuelle Alt a francia Vogue főszerkesztője immár 10 éve. Stílusa a francia női stílus megtestesítője; letisztult és klasszikus, hanyag elegancia jellemzi. Ezért választottam őt a stílusinspirációs sorozatom első alanyául. Ebben a sorozatban mindig egy híres nő stílusát elemzem, és megmutatom, hogy hogyan lehet ihletet meríteni abból.

Azon kívül, hogy Emmanuelle Alt stílusa kortalan és klasszikus, van egy másik ok is, amiért érdemes lekoppintani egy-egy öltözetét: olyan alapdarabokat hord, amelyek sok nőnek a ruhatárában megtalálhatóak. Így anélkül, hogy vásárolnánk, a saját ruhatárunkat használhatjuk ki jobban, hogy olyat is felvegyünk együtt, amire eddig nem gondoltunk.

De mielőtt megértenénk az öltözködésének az esszenciáját, igazítsuk magunkra, megnézve az ő adottságait.

Testalkat

Emannuelle Alt 183 cm magas. Abban az esetben, ha ennél jóval alacsonyabbak vagyunk, nekünk bizonyos szabások kevésbé lesznek előnyösek, mint például az alacsony derekú nadrág, amit ő favorizál, és jól is áll neki. Emellett szemlátomást egy kifejezetten karcsú nőről van szó, ezért abban az esetben, ha nem szeretnénk, hogy szélesítsen minket egy adott ruha, a túlzottan oversize darabok helyett válasszunk a méretünknek megfelelő, laza szabású dolgokat. Ha az alkatunk romantikusabb, kerek vállakkal, nem túl széles háttal, amolyan Marilyn Monroes, akkor az alapdarabokat igazítsuk a saját stílusunkhoz.

Színek

A haja és szeme sötétbarna, a bőre szintén sötétebb árnyalatú. Ha van valami preferenciánk, hogy melegebb vagy hidegebb tónusú ruhákat viselünk szívesebben, úgy az ő stílusát némi színmódosítással is magunkra ölthetjük. A neutrális színekkel nem nagyon lőhetünk mellé.


De lássuk, mik azok a trükkök, amiket elleshetünk Emmanuelle Alttól!


1. Blézerre, kabátra öv

Egy jó ideje már divat blézerekre övet tenni. Én személy szerint úgy éreztem benne magam először, mint aki az alsóneműt vette kívülre. Meg kell nézni, hogy mennyire bírja a kabát vagy blézer anyaga a gyűrést. Van, amivel működik, egy puhább, se túl vastag, se túl vékony öv nekem bevált.

A fonott övnek az az előnye, hogy nem kell az öv lyukaihoz igazodnunk, hanem bárhol meghúzhatjuk azt, és azt a részt, ami túllóg egyszerűen bebújtathatjuk, ahogy a képen Emmanuelle Alt is teszi.

Ha keményebb anyagú övet teszünk a derekunkra, annak érdekében, hogy ne fityegjen a vége, szükségünk lesz egy övbújtatóra, ami nincs fixen levarrva. Ha nincs az övünkön ilyen, varrhatunk is külön egy kis darab bőrből, köthetünk fekete fonalból, vagy átmeneti megoldásként egy kétoldalú ragasztó is a segítségünkre lehet – csak óvatosan, nehogy napközben elengedjen.

Az öv megtöri az alakot, ezért aki nyújtani szeretné magát optikailag, olyan övet és blézert/kabátot válasszon, amelyeknek a színe nem sokban tér el egymástól.

2. Jól kombinálható ruhatár – mindennek az alapja

Emmanuelle Alt ruhatára sok időtlen, klasszikus alapdarabot tartalmaz. Fekete bőrkabát, fekete blézer, övek, jó szabású kék farmer, fehér és neutrális színű ingek, pólók, törpesarkú cipők és csizmák.

Egy jól kombinálható ruhatárat könnyű feldobni egy-egy különleges darabbal, ahogy azt ő is gyakran megteszi; egy hangsúlyos hófehér blézer, egy élénkpiros magassarkú, bőrnadrág, valami állatminta vagy akár egy vintage bőrdzseki.

A saját ruhatáramból az alábbi szettet Emmanuelle Alt inspirálta, ami megállná a helyét akár egy nap a munkahelyen, akár egy esti randin – bár a magassarkú mellé biztosan bedobnék a táskámba egy váltócipőt.

3. Elegáns és laza, modern és vintage

A farmerhez remek választás a blézer, a bőrdzsekihez az elegáns szövetnadrág. Egy egyszerű fehér pólóhoz egy sötétkék blézer, egy kényelmes szandál. És mindez a kócos sötét hajjal. Olyan ösztönösen jön, mint aki egy percet se gondolkodik reggelente, hanem kiesik az ágyból, bele a magassarkújába, és pompásan néz ki egyből – na persze. Látszik, hogy minden egyes darab hatalmas gondossággal van kiválasztva, figyelve a minőségre, a színre, szabásra. Tökéletesen egyensúlyoz az elegáns és laza, a modern és vintage stílus között, ezért mindig izgalmas tud lenni, anélkül, hogy hivalkodó lenne.

Ahelyett, hogy a legutolsó divat után szaladnánk a legközelebbi leárazáson, nézzünk szét a turkálóban, és egy jó varrónővel igazítsunk magunkra egy jó minőségű blézert vagy nadrágot. Máris egy ruhát megmentettünk a szeméttelepről, és egy hazai varrónőnek a munkáját támogattuk. Plusz lett egy fantasztikus alapdarabunk, ha ügyesek voltunk.

4. Egyszerűség és önazonosság

Könnyű beleszaladni abba a hibába, ha szeretnénk csinosak lenni, hogy betárazunk ékszereket, színes és mintás ruhákat, szuper divatos holmikat – és ezzel semmi gond, ha szívesen viseljük. De akkor is lehetünk ugyanennyire stílusosak, ha egy minimalista gardróbunk van. Nézzük meg Emmanuelle Altot: nem hord erős sminket, se feltűnő designer holmikat, nincsenek rajta nagy logók, aranyékszerek, élénk színek vagy minták. Úgy, hogy ő a divat világában mozog.

Viseljünk olyat, ami önazonos! Bárhogy is öltözzön a környezetünk, a sztárok, az influenszerek, a szomszéd, mi hordjuk azt, ami nekünk komfortos, amiben fesztelenül és magabiztosan érezzük magunkat nap mint nap.